2013. december 25., szerda

Kellemes Ünnepeket


Kivánok áldott, meghitt, békés, szeretettel és mosolyokkal teli Karácsonyt és egy sikerekben gazdag, szebb Új Évet mindenkinek!

2013. november 23., szombat

Advent elött


Amióta nem jelentkeztem nagyon megváltozott az életünk. Mondhatom új fejezetet kezdtünk: Réka bölcsibe jár, én meg visszamentem dolgozni.

Nagyon örvendek, hogy volt hova menni dolgozni.

Boti egyre nagyosabb, ügyesebb, 4,5 évesen. Réka már tőmondatokban beszél, 1 év 9 hónaposan.

Zajlik az élet, rohanunk hétfötől péntekig. Boti tanul úszni, aminek nagyon örvendek, csak eléggé fárasztó Botit hetente kétszer a város másik felébe cipelni. 

Réka meg immunizálódik, azaz alig gyógyul meg, 1-2 hét múlva már megint köhög, taknyol. Ez Botival is igy volt.

Röviden ennyi.

2013. július 18., csütörtök

Tombol a nyár...másoknak

Igazából nem volt időm ide írni, mivel sok időmet lekötik a gyerekek. Pont a tegnap mondta anyukám, hogy én már március óta folyamatosan tanulok. Hát igen, tanulok, versenyvizsgára.

Ez lesz már az ötödik, amióta befejeztem az egyetemet 2005-ben. 7 év régiség, 4 versenyvizsga és két gyermek. Nem is rossz eredmény. Csak ha nem kéne annyit tanulni... Óriási a tananyag, és most kicsit másképpen kell tanulnom mind eddig. Megvolt a vizsgatanítás is, meg a szóbeli vizsgám, ezek jól sikerültek. Most július 30-án következik az írásbeli, ami 75%-ot számit, a végleges jegyben a szóbeli meg csak 25%-ot, sajnos. De remélem sikerül 7-es fölött írni, mert akkor az a jövőre való tekintettel ideális lenne. Remélem könnyű tételt adnak majd, s én is inspirált leszek.

Boti július 12-ig járt vakációs oviba, azóta délelöttől délutánig nagyszülőknél van, Rékával együtt. Szeretik nagyon, s nekem is nagyon jól fog, így tudok tanulni, vagy legalábbis megpróbálok. 

Boti huncut a drága, Réka sem különb. A kicsi lányom nagyon igyekszik mindenben részt venni, amit a bátyja csinál, s látom rajtuk, milyen jó nekik együtt. Persze kivéve, mikor pont ugyanaz a játék, pont akkor kell mindkettőnek. Az új szabály az, ha nem tudnak kiegyezni, eltesszük a játékot, s egyikük sem kapja meg. Van amikor működik, szerencsére egyre többszőr.

Pár kép az egyik hétvégi kiruccanásunkról, Bácsban a gyümölcsösünkbe. Gyakran megyünk ide ki, nagyon szeretjük. A múltkor kivittük a régi sátrat, ami 4 személyes és előszobás, jaj, hogy szerették a gyerekek!

Fiúk rendezik a kertet

Boti és Bogika egymás szájába priccolják a vizet

Boti nem akar képet édesanyával

"Nézd anya mekkorára tudom tátani a szám!"



Locsipocsi a hőségben


2013. június 2., vasárnap

Boti 4 éves

2013 június 1-én Botikám betöltötte a 4 évet!

Megünnepeltük az oviban is, és itthon is a családdal.

A Pókemberes torta

Katicabogarak






Este meg átmentünk Rékához a szomszédba bulizni, mert ő is szülinapi bulit tartott. (Réka csoporttárs)

2013. május 21., kedd

Mindjárt itt a nyár

Bizony rég irtam, azóta sok dolog történt, jöttünk-mentünk, kirándultunk.

Réka mondogatja: "Bá", azaz Boti, meg a "hoppá"-t. Ügyesen fejlödik, Botit nagyon szereti, minden nap ujjongva várja, öleli.

Nagyon aranyosak együtt.







Boti néha szeretetből folytogatja Rékát, de jól játszanak együtt.



2013. március 7., csütörtök

Réka 1 éves lett

2013. február 9-én, kicsi Rékucink betöltötte az 1 évet.

Hihetetlen, milyen hamar eltelt ez az év. Rengeteg örömmel és boldogsággal, még ha néha kisebb problémáink is voltak. Óriási ajándék ez a pici lány a mi családunknak. Az én kis "meglepi" babám. Mert bizony engem is meglepett, mikor tudatta velem, hogy testvére lesz Botikámnak. Na de erről ennyit.

Boti nagyon szereti a kis hugát és Réka is rajong Botiért.


Szűk családi körben ünnepeltük a szülinapot, kapott sok szép ajándékot, én meg egy finom tortát sütöttem Rékucimnak.


Isten éltessen sokáig pici angyalkánk!


2013. február 1., péntek

Emlékek

2011 január végén, sétálni voltunk a régi Sétatéren. Kellemesen sütött a nap, nagyon szép idő volt.
S most, hogy a "nagy" számítógép nem működik, az én vénséges régi laptopomat használom, s rábukkantam pár képre. Megkönnyeztem, milyen kicsi volt akkor Boti, s mekkorára nött csupán 2 év alatt.
Íme:




Ekkor még csak hárman voltunk a mi kis családunkban, de pár hónappal késöbb "pocaklakó" lett kicsi Rékucink, aki pár nap múlva, 2013 február 9-én tölti az 1 évet! Hihetetlen, hogyan repül az idő.

S most ilyenek vagyunk:

(az utolsó kép 2012. októberében készült, Rékuci keresztelőjén)

2013. január 7., hétfő

Elteltek az ünnepek

December tele volt ünnepekkel, de sajnos időm nem volt ezekről irni.

Mikulás után jött az ünnepély az Oviban, Karácsony itthon meg a szüleimnél, meg a Szilveszteri buli a morzsával együtt.

Mostmár csak BUÉK-ot kivánok mindenkinek!


S ma különleges nap van:  

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, VAJK !