Boti le volt nyűgözve, mikor édesapámnál voltunk, mind mutogatott felfele, a csillár felé, s mondta : "lámp". Egészen tisztán és érthetően. Pár napja mondogatja otthon is, de apukámnál különleges ez a "lámp". Mégis csillárról van szó!
Mostmár hivatalosan is megindult a beszéd, persze még van ameddig tiszta szavakat és mondatokat fog mondani. Napok, talán hetek óta kezdett el beszélni "a fiú", ahogy dédi mama mondja.
S jelez már, mikor kell pelust cserélni, tisztán mondja "kaka", mutatja is,de sokszor le is tagadja. "Boti, van kaka?", kérdem, mikor már büdi a pelus. Boti határozottan jelenti néha "Nem!", persze, mert jó meleg gondolom. De legtöbbszőr ő mondja hogy van, s mutat a fürdőszoba fele. Sőt, van amikor el is dobja a használt pelusát.
Megnött a kicsi fiam, már nem az a pici kis baba aki egy éve volt. Megnött. Hogy mikor, azt nem tudom, de csak álok és bámulok, csodálkozom hogy mekkora lett az én kicsi hercegem.
2010. november 29., hétfő
2010. november 28., vasárnap
Sétatér, játszótér, lovarda
Szombat délelött lementünk a Sétatérre, s mikor Botikám mondta a babakocsiból, "hinta" átmentünk a játszótérre.
Gyönyörüen sütött a nap, nem is volt olyan nagyon hideg, de viszont meglepetésemre, üres volta a játszótér.
Kis hinta-palinta után megnéztük a "dodgem" autókat, (Vajk világositott fel, hogy igy hivják, az amelyik pár percet megy, zsetonnal talán, s jókat lehet ütközni), a zenére táncolt Botika.
Mikor arrafele mutogatott Boti, s látta hogy egy apuka beül a fiával, mondtam, még egy kicsit kell nöjjön, s ő is fog menni édesapával. Nehezen hoztam el onnan.
Még egy kicsit sétáltunk, s aztán felmentünk Magdi mamához és Laci tatához, akik nagyon örvendtek nekünk. Boti szólt, hogy "kaka", s tisztába tettem. Újabban mondja, nemsokára kezdődik a bilizés időszaka.
Sokmindent mondikál: baba, mama,vau-vau(ez a kutya, néha cica, kicsit fogalomzavarban van), kár (ez a csóka, amire felmutat az égre ha látja, néha más madárra is), brrrrr (ez lehet bármi, ami motorizált: repülő, autó, motorbicikli), kaka (ezt mutatja is néha) és a sláger, amit legtöbbszőr, a NEM. s ujabban nagyon tisztán mondja hogy "lám", és mutat a lámpa fele. Persze meg amikor azt játsza, hogy beszél telefonon, akkor halandzsázik babanyelven. De akkor még a hanglejtése is olyan mint ahogyan nálunk látja, s mondja "neeeem" a végén. Van amikor "lecsapja" a telefont, földhöz általában, ilyenkor mondom, ezt nem szabad. Mostanában megtanulta a használt pelusát az ő kicsi szemetesébe dobni, nagyon ügyesen. Mindig megdicsérem, hogy tudja jól tett.
Visszatérve a szombatra: aztán megérkezett édesapa is, vele és tatával hazajöttünk, tatát hazahoztuk. Útközben Boti elaludt az autóban, s még aludt két órát itthon.
Vasárnap délelött kimentünk a városból, kicsit autóztunk, s Ágneséknek az ikrei lovagoltak is. Nekem nagy élmény volt, gyermekkorom óta rajongok a lovakért. Boti megsimogatta a cicát, és Shakira lovacskát. A kis tacskótól félt, pedig nagyon aranyos volt, azt hiszem egyszer megilyedt egy ugatós kutyátl, régebb nem félt. Hatafele beültünk egy finom forró teára, jól jött, mert nagyon hideg volt kint.
Jó volt ez a hétvége, kicsit megfázott Boti s taknyol, de remélem hamar elmúlik.
S befejzésül két kép, amelyek 2006 szeptemberében készültek, amikor Sajószentandráson voltunk lovagolni:
Talán a nyáron eljutunk ide mégegyszer, ezuttal Botikámmal. "La fee et le loup" a neve a helynek, nagyon szivesen mennék még.
Gyönyörüen sütött a nap, nem is volt olyan nagyon hideg, de viszont meglepetésemre, üres volta a játszótér.
Kis hinta-palinta után megnéztük a "dodgem" autókat, (Vajk világositott fel, hogy igy hivják, az amelyik pár percet megy, zsetonnal talán, s jókat lehet ütközni), a zenére táncolt Botika.
Mikor arrafele mutogatott Boti, s látta hogy egy apuka beül a fiával, mondtam, még egy kicsit kell nöjjön, s ő is fog menni édesapával. Nehezen hoztam el onnan.
Még egy kicsit sétáltunk, s aztán felmentünk Magdi mamához és Laci tatához, akik nagyon örvendtek nekünk. Boti szólt, hogy "kaka", s tisztába tettem. Újabban mondja, nemsokára kezdődik a bilizés időszaka.
Sokmindent mondikál: baba, mama,vau-vau(ez a kutya, néha cica, kicsit fogalomzavarban van), kár (ez a csóka, amire felmutat az égre ha látja, néha más madárra is), brrrrr (ez lehet bármi, ami motorizált: repülő, autó, motorbicikli), kaka (ezt mutatja is néha) és a sláger, amit legtöbbszőr, a NEM. s ujabban nagyon tisztán mondja hogy "lám", és mutat a lámpa fele. Persze meg amikor azt játsza, hogy beszél telefonon, akkor halandzsázik babanyelven. De akkor még a hanglejtése is olyan mint ahogyan nálunk látja, s mondja "neeeem" a végén. Van amikor "lecsapja" a telefont, földhöz általában, ilyenkor mondom, ezt nem szabad. Mostanában megtanulta a használt pelusát az ő kicsi szemetesébe dobni, nagyon ügyesen. Mindig megdicsérem, hogy tudja jól tett.
Visszatérve a szombatra: aztán megérkezett édesapa is, vele és tatával hazajöttünk, tatát hazahoztuk. Útközben Boti elaludt az autóban, s még aludt két órát itthon.
Vasárnap délelött kimentünk a városból, kicsit autóztunk, s Ágneséknek az ikrei lovagoltak is. Nekem nagy élmény volt, gyermekkorom óta rajongok a lovakért. Boti megsimogatta a cicát, és Shakira lovacskát. A kis tacskótól félt, pedig nagyon aranyos volt, azt hiszem egyszer megilyedt egy ugatós kutyátl, régebb nem félt. Hatafele beültünk egy finom forró teára, jól jött, mert nagyon hideg volt kint.
Jó volt ez a hétvége, kicsit megfázott Boti s taknyol, de remélem hamar elmúlik.
S befejzésül két kép, amelyek 2006 szeptemberében készültek, amikor Sajószentandráson voltunk lovagolni:
Talán a nyáron eljutunk ide mégegyszer, ezuttal Botikámmal. "La fee et le loup" a neve a helynek, nagyon szivesen mennék még.
2010. november 26., péntek
November 26, beköszöntött a Tél
Az elmúlt napokban hidegebb volt, pedig nagyon jó volt az idei vénasszonyok nyara.
Ma reggel, ez a két kép fogadott: (az első a repülőtér fele van, csak nem látszik)
Ma reggel, ez a két kép fogadott: (az első a repülőtér fele van, csak nem látszik)
2010. november 24., szerda
Napló bejegyzések
Születése napjától, 2009 június 1-től, minden nap végén lejegyeztem, mi történt velünk, Botikámmal első sorban.
Első személy, egyes számban irtam, kézzel, egy kicsi füzetbe. Kettő megtelt, a harmadikat is elkezdtem irni, de 11 hónapos kora táján abba maradt a napi bejegyzés, heti összefoglalókat szándékoztam irni, de sajnos időhiány miatt ez lassan elmaradt. Kicsit haragszom magamra, mert nem folytattam.
Na de, úgy gondoltam, pár részletet beirok ide is.
Benedek-Rápolti Botond
2009 június 1.
20 óra 20 perc
Születési súlya: 3900 gramm
Születési hossza: 55 cm
ezzel kezdődik, ezek az adatok vannak bejegyeve az első oldalon.
2009 június 1. Hétfő
Boti 20:20-kor született, császár metszéssel végul, több okból is: 42 hetet ült a pocakban, hamar kifáradtam, többek között. A döntő érv a császármetszés mellett a magzati szivhang romlása volt.
Megkönnyeztem, amikor meghallottam a kis nyöszörgését, (epidurális érzéstelenitésem volt), puszit kapott, s már vitték is.
Vajk és Polly ( a nővérem) voltak velem.
Ezután az intenziven feküdtem szerda reggelig, amikor lementem a rendes kórterembe. Szerencsém volt, kaptam helyet egy két ágyasban. Persze ahogy csak járni tudtam, lementem, szopiztatni, ez fontos volt.
Ezek az első sorok, s nagyon örvendek, hogy szakitottam időt ezeket leirni. Magamnak, Botinak, az utókornak.
Első személy, egyes számban irtam, kézzel, egy kicsi füzetbe. Kettő megtelt, a harmadikat is elkezdtem irni, de 11 hónapos kora táján abba maradt a napi bejegyzés, heti összefoglalókat szándékoztam irni, de sajnos időhiány miatt ez lassan elmaradt. Kicsit haragszom magamra, mert nem folytattam.
Na de, úgy gondoltam, pár részletet beirok ide is.
Benedek-Rápolti Botond
2009 június 1.
20 óra 20 perc
Születési súlya: 3900 gramm
Születési hossza: 55 cm
ezzel kezdődik, ezek az adatok vannak bejegyeve az első oldalon.
2009 június 1. Hétfő
Boti 20:20-kor született, császár metszéssel végul, több okból is: 42 hetet ült a pocakban, hamar kifáradtam, többek között. A döntő érv a császármetszés mellett a magzati szivhang romlása volt.
Megkönnyeztem, amikor meghallottam a kis nyöszörgését, (epidurális érzéstelenitésem volt), puszit kapott, s már vitték is.
Vajk és Polly ( a nővérem) voltak velem.
Ezután az intenziven feküdtem szerda reggelig, amikor lementem a rendes kórterembe. Szerencsém volt, kaptam helyet egy két ágyasban. Persze ahogy csak járni tudtam, lementem, szopiztatni, ez fontos volt.
Ezek az első sorok, s nagyon örvendek, hogy szakitottam időt ezeket leirni. Magamnak, Botinak, az utókornak.
2010. november 23., kedd
Miből lesz a cserebogár? 2. rész
Az első nekifutás sikerült, csak nem volt elég erős a magzatom, s még a 12-ik hét elött megállt a fejlődésben.
Amikor megtudtuk, sokkolt mindkettőnket, akkor volt velem először a boldog apuka, s én végig bőgtem hazáig. Egyszerüen nem fogtam fel, mi történhetett. De ez volt, megtörtént, változtatni a helyzeten nem lehetett.
Még csak igy, felelevenitve is nagyon fájdalmas erről mesélni, pedig azt hittem túl vagyok rajta. De igaza volt annak, aki egyszer nekem azt mondta, az ilyesmi csak tompul az idő elmultával, elfelejteni NEM LEHET. A heg, az megmarad. A lélekben, valahol mélyen.
Eléggé meglepödve vettem tudomásul, mikor másokkal erről beszélgettem, hogy biza elég gyakori az ilyesmi. Csak erről nem beszélnek az emberek. Nem értettem, miért. Mostmár sejtem, de nem vagyok most sem biztos: mert túl fájdalmas lenne, talán? Meglehet. De nekem sokat segitett, mikor megtudtam hogy mások is voltak a helyzetemben.
Voltak, vannak akik mai napig azt mondják, eltúloztam az egészet, és nem is olyan súlyos ami velem történt, de azok nem voltak az én bőrömben, nem őket kaparták másodszor egy hét alatt, mert nem volt képes elöször az orvos tisztességes munkát végezni, másodszorra úgy elkábitva, hogy éreztem s félig tudatomnál voltam. S a végén röhögött az aszisztensnő, milyen badarságokat mondtam félkábán fájdalmamban. S nem azok üvöltöttek fájdalmukban,(de nem fizikai, nem biza, tévedés ne essék), amikor felébredtek a teljes altatásból, mert addig sziszegve jajjveszékeltek.
Az ellenségemnek nem kivánom, hogyan éreztem magam. Soha senki nem kéne megtudja. Mert fáj, iszonyuan.
Időre volt szükségem a gyógyuláshoz, és rengeteget imádkoztam akkor. Mint még soha életemben.
Véletlen egybeesés, vagy valami Isteni akaratból, nem tudom, de pont a veszités után jártunk a Szentföldön. És akkor helyrebillent bennem az egyensúly. Szinte érezem, amint gyógyul a seb. És Valaki meghallgat.
S az utazás után csakis a jó irányban történtek a dolgok.
Most leállitom magam, mert erről még sokat mesélhetnék. Majd fogok, talán. Egyszer.
Addig is csak gyönyörködni tudok ebben a kis csodában, aki mostmár másfél éves, s kis ember lett belőle.
Amikor megtudtuk, sokkolt mindkettőnket, akkor volt velem először a boldog apuka, s én végig bőgtem hazáig. Egyszerüen nem fogtam fel, mi történhetett. De ez volt, megtörtént, változtatni a helyzeten nem lehetett.
Még csak igy, felelevenitve is nagyon fájdalmas erről mesélni, pedig azt hittem túl vagyok rajta. De igaza volt annak, aki egyszer nekem azt mondta, az ilyesmi csak tompul az idő elmultával, elfelejteni NEM LEHET. A heg, az megmarad. A lélekben, valahol mélyen.
Eléggé meglepödve vettem tudomásul, mikor másokkal erről beszélgettem, hogy biza elég gyakori az ilyesmi. Csak erről nem beszélnek az emberek. Nem értettem, miért. Mostmár sejtem, de nem vagyok most sem biztos: mert túl fájdalmas lenne, talán? Meglehet. De nekem sokat segitett, mikor megtudtam hogy mások is voltak a helyzetemben.
Voltak, vannak akik mai napig azt mondják, eltúloztam az egészet, és nem is olyan súlyos ami velem történt, de azok nem voltak az én bőrömben, nem őket kaparták másodszor egy hét alatt, mert nem volt képes elöször az orvos tisztességes munkát végezni, másodszorra úgy elkábitva, hogy éreztem s félig tudatomnál voltam. S a végén röhögött az aszisztensnő, milyen badarságokat mondtam félkábán fájdalmamban. S nem azok üvöltöttek fájdalmukban,(de nem fizikai, nem biza, tévedés ne essék), amikor felébredtek a teljes altatásból, mert addig sziszegve jajjveszékeltek.
Az ellenségemnek nem kivánom, hogyan éreztem magam. Soha senki nem kéne megtudja. Mert fáj, iszonyuan.
Időre volt szükségem a gyógyuláshoz, és rengeteget imádkoztam akkor. Mint még soha életemben.
Véletlen egybeesés, vagy valami Isteni akaratból, nem tudom, de pont a veszités után jártunk a Szentföldön. És akkor helyrebillent bennem az egyensúly. Szinte érezem, amint gyógyul a seb. És Valaki meghallgat.
S az utazás után csakis a jó irányban történtek a dolgok.
Most leállitom magam, mert erről még sokat mesélhetnék. Majd fogok, talán. Egyszer.
2010. november 11., csütörtök
Botikám első képei
A születés olyan gyorsan és váratlanul alakult, hogy ezek az első képei:
Mikor hazajöttünk, egy héttel késöbb, kicsit más volt (42 hét pocaklakás után):
És az első sétánk :
A kicsi manó igy nézett ki 2 hetesen:
Mondanom sem kell, hogy én voltam a világ legboldogabb anyukája!
És az első sétánk :
Mondanom sem kell, hogy én voltam a világ legboldogabb anyukája!
Ma reggel
A reggel, mikor megébredtünk, ugyanis Boti nem volt hajlandó 7 után aludni, ez a látvány fogadott:
2010. november 10., szerda
Miből lesz a cserebogár?
Boti világra jövetele körülményes volt. Sok fajdalommal járt, inkabb lelki, mint fizikai.
Orvosi hibából. Ezt soha nem fogom megbocsátani annak, aki ezt tette velem, velünk.
De térjünk vissza a lényegre: Botikámat mindketten nagyon akartuk, s mikor úgy düntöttünk, nekivágunk, nem is sejtettük, mi vár ránk.
Folytatás következik.
Orvosi hibából. Ezt soha nem fogom megbocsátani annak, aki ezt tette velem, velünk.
De térjünk vissza a lényegre: Botikámat mindketten nagyon akartuk, s mikor úgy düntöttünk, nekivágunk, nem is sejtettük, mi vár ránk.
Folytatás következik.
Fekete-fehér
Kicsit fekete-fehérre sikeredett mostanáig ez a blog, de ugyanúgy, mint az életben, ez sem lesz ilyen.
Persze, még gyerekcipőben jár ezen blog, de majd kitanulom csinját-binját, s akkor aztán....
Olyan gyönyörű blogokat láttam a neten, kicsit rákerestem s csak ámultam, bámultam.
Persze, még gyerekcipőben jár ezen blog, de majd kitanulom csinját-binját, s akkor aztán....
Olyan gyönyörű blogokat láttam a neten, kicsit rákerestem s csak ámultam, bámultam.
B, mint Bevezetés
Bevezetés....
Régóta gondolkodom, jó volna blogot irni. Naplót vezetek tizenéves korom óta, több-kevesebb bejegyzéssel. Most, hogy indexet váltottam, gondoltam ideje van ujabb dolgok elé nézni.
Hát ime: én is kipróbálom, lássuk mi lesz belőle.
Boti fiam 1 éves 5 hónapos, itthon vagyunk, 2 éves koráig. Hamar telik az idő, túl hamar. Már igazi legényke. Szemem fénye, kis hercegem Boti.
Egyelőre ennyi.
Régóta gondolkodom, jó volna blogot irni. Naplót vezetek tizenéves korom óta, több-kevesebb bejegyzéssel. Most, hogy indexet váltottam, gondoltam ideje van ujabb dolgok elé nézni.
Hát ime: én is kipróbálom, lássuk mi lesz belőle.
Boti fiam 1 éves 5 hónapos, itthon vagyunk, 2 éves koráig. Hamar telik az idő, túl hamar. Már igazi legényke. Szemem fénye, kis hercegem Boti.
Egyelőre ennyi.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)