Iskola, óvoda

Amióta hazajöttünk visszaáltunk a megszokott kerékvágásba, egy-két problémával.

Történt ugyanis, hogy Botit nagyon megviselte az öt nap kórházi lét, s kb. két hétig minden éjszaka többszőr megébredt, volt, hogy bepisikált. Ilyenkor ágynemücsere, pizsamacsere. Vagy csak azért ébredt meg, hogy vizet kapjon. Mindez éjszakánként ötször, legalább. Mi sem aludtunk jól, Boti sem. Ez a rengeteg jövés-menés a két szoba között amúgy is fárasztó volt. Idővel ritkultak az ébredések, s mostmár "baleset" sincs éjszaka, sem nappal. Mert három napig, miután visszament az óvodába, azzal fogadtak, megint bepisikált. Ilyenkor én nagyon restelltem magam, de beszéltem szakemberrel, aki azt mondta, ez normális, hogy ennyire megviselje a kórházi élmény, s türelemmel várjunk. Meg vezessük rá Botit az önkifejezésre, mármint játszva mondhassa ki mi bántja.

Még csak két éves öt hónapos, szinte másfél éves, s bizony engem is megviselt a kórház, de én felnött emberként másképp dolgoztam fel. Ő még olyan kicsi, s annyira sajnáltam mikor láttam milyen nehéz Botinak mindezt megélni. Szakadt meg a szivem. De türelmesen, kitartóan túl vagyunk ezen is.

Boti egyre jobban érzi magát az óvodában, mondták az óvonénik mennyire felszabadult az utóbbi időben, milyen jópofa dolgokat mond és csinál. Az elején csak nézelődött, figyelt mivel új környezetben volt. S még mindig ő a legkisebb. Csabika barátjával sokat játszik, néha mesél nagy Botikáról meg Klarisszáról. Ebédkor általában önállóan eszik.

Én is az iskolában rohangálok, néha mondják a kollegák kicsit lassabban a pocakkal. De pörögni kell, rohangálok a kis- és nagyépület között, na meg persze bosszankodom a gyerekek sok hülységén. Ez még tart december végéig, mikor véget ér az első félév, s én szülési szbadságra megyek. Már december elejétől mehetnék, de be szeretném fejezni amit elkezdtem, s utána két évig mind itthon fogok ülni pici babámmal.

Azt tudom már, sok minden fog hiányozni, persze a rossz dolgok nem. Jó újból tanitani, gyerekekkel foglalkozni.

Megint kórházban voltunk

Sajnos október végét a kórházban töltöttük, Botinak vírusos gégehurutja (laringitis) volt, és olyan köhögő rohama volt, szinte megfulladt. Ugató köhögéssel. Rohantunk a családorvoshoz, aki azonnal küldött a kórházba. Mondták, ha éjszaka van ilyen rohama, 5 perc alatt megfullad és semmit sem tehetünk. Ezek után 5 napot töltöttünk a 2-es gyermekkórházban, ahol viszonylag jó körülmények voltak, de borzasztó volt az a bezártság, Botinak az állandó gyógyszeradagolása a kis pillangós kezébe, meg a véget nem érő gyereksírás az emeleten. Botikám kétségbeesetten sírdogált minden adag gyógyszernél, én puszilgattam, csitítgattam és közben szakadt meg a szivem miatta. A véranaliziesek vérszegénységet mutattak ki Botinál.

Jó fiú volt mindezek ellenére, sokan mondták a kórházban, milyen jól viselkedik, kis csendes gyermek. Vajk naponta kétszer járt be hozzánk, meg is viselte a nagy strappa. Amióta hazajöttünk, többszőr ébred éjszaka, ilyenkor én szaladok be a nagy hasammal vagy Vajk, ezért igazán éjszaka sem pihenünk. Sajnos volt olyan, hogy csak bepisilés után szólt, hogy baj van. Ilyenkor ágynemücsere, pizsamacsere meg bosszankodás, hogy már megint. Volt amikor bilibe sikerült, ekkor jobb volt a helyzet. Boti régóta átaludta az éjszakát, 3-4 hónapja még éjszaka sem kapott pelust. Mostmár kezdem azt hinni, így üt ki rajta ez a kórházi élmény. De vajon meddig?

Mától (nov. 7) újból megy oviba, s nagyon remélem visszazökkenünk a megszokott kerékvágásba. 

Boti óvodás lett és szobatiszta

Október 3.-tol Boti oviba jár. Már nagyon vártuk, meséltünk neki az óvoda kezdetéről. Végre megérkezett a várva várt nap. Boti édesapával ment oviba, én mentem érte délután. Katicabogár csoportba jár, szép, frissen felújított termekbe, most induló csoportban.

Első nap amikor öltöztette Botit Vajk, nem sírt, nem ellenkezett, csak a többi gyerek üvöltözött. Második nap már Boti is sírt, de az óvónénik azt mondták csak addig sírt Boti amíg be nem csukta maga mögött az ajtót édesapja. A sírás nemcsak másnap, de azóta minden nap megvan. Sajnos. Remélem hamar elmarad s megszokja, mert minden nap tanítás után én megyek be érte, s akkor nem akar hazajönni, még maradna játszani. Nehéz lehet otthagyni, sírva az óvodában. Nekem nagyon nehezemre esne, Vajk mondja is mennyire nehezére esik eljönni, mikor Boti sír utána és mondja ne menjen el. Viszont amikor délután megyek érte jókedvű szokott lenni, s nem akar hazajönni, játszani maradna még.

Az óvónénik mesélik, hogy jó fiú, szépen játszik, miket mond és csinál. Néha-néha elsírja magát, de aztán hamar megvigasztalják. Nagyon kedvesek az óvónénik, még csak 10-12 gyerek jár be, de 25-én voltak beiratkozva, majd kiderül hányan lesznek a Katicabogár csoportban.

Ahogy látom Boti szeret ott lenni, csak hát meg kell szokja, eddig nagyon szűk volt az a környezet amiben mozgott: szülők, nagyszülők, unokatestvér, dédi mama s néha baráti társaság gyerekserege. De nagyjából ennyi, és bizony láttam rajta, hogy nagyon kell neki a gyermekek társasága és a közösség.

Ami nagy lépés volt a nyáron az a szobatisztaságra való szoktatás. Szerencsére eléggé zökkenőmentesen alakult, hamar szobatiszta lett Boti. Szinte pár hét alatt, és nagyon örvendek hogy sikerült leszokni a pelusról. Ezek szerint már megérett erre a lépésre, ami nem kis változás. Persze az elején voltak balesetek, de ez idővel elmaradt, s most már merem mondani ritkán történik meg.

Sok dolog változott az életünkben az elmúlt hónapban, erről késöbb írok.

Kistestvér érkezik

Botikámnak kistesója lesz, 2012 februárjában. Még nem tudjuk hugica lesz vagy öcsike.

Most (aug. 30) vagyok 16 hetes. 12 hetes koráig senki sem tudta, csak mi ketten Vajkkal. Megvártuk a 12-ik hét végét s csak azután szóltunk a családnak, barátoknak. Nem volt könnyű ilyen örömhírt magunknak megtartani, de elővigyázatosak voltunk a történtek miatt. Nem vagyok babonás, de még a nőgyógyászom is mondta, azért jó várni a 12.-ik hétig.

Botinak mondtam, baba van a hasiban és kistesó lesz. Még nem látványos a hasam, de azért észrevehető. Május óta igen eseménydús volt az életünk: járványkórház látogatás Botival, 1 héttel késöbb lábtörésem 6 hetes gipszel, júniusi mesteri megvédés, versenyvizsga júliusban. S mindezek alatt bekopogott a kis jövevény, Boti kistestvére akit nagyon nagyon várunk.

Arra gondoltam a minap, mennyire másképp készültem és vártam Botit: a veszítésem után 3 hónapig nem is igazán hittem, hogy Boti a hasamban van. Sokkal több időm volt magamra figyelni, utána olvasni.

Most sok újdonság lesz egyszerre: új munkahely, Boti oviba szoktatása és a kis tesó érkezése.

Nehéz lesz Botinak is megszokni hogy mostmár nem csak róla szól minden, a dackorszak is megkezdődött. De minden rendben lesz, biztos vagyok benne.

Óvoda, iskola meg ilyenek

Szeptember elejétől Boti oviba (vagy bölcsibe, még nem biztos hova) jár. Nagy változás, amelett hogy már szobatiszta, azaz bilizik és bugyikába jár. Éjszaka még néha kap pelust, de nagyjából a déli alvás és esti alvás is pelus nélkül van. 2 éves 3 hónaposan  örvendek, hogy megtettük ezt a lépést a szobatisztaság felé, mert jövő júniusában már 3 éves lesz, az ilyesmit nyáron kell megszokni.

Én is visszamegyek dolgozni, fárasztó lesz, az biztos. De vissza kell rázodni, bár nem oda megyek vissza dolgozni ahonnan eljöttem szülésire. Sok váltás lesz, új iskola, tanári kar, igazgatóság, új gyerekek. Emlékszem, kérdezték a gyerekek mikor eljöttem szülésire,hogy mikor megyek vissza mert várnak. S mondtam nekik, sajnos nem jövök vissza, de nagyon fogok örvendeni ha egymásra köszönünk ha majd találkozunk az utcán. És biza nagyon jólesik mikor volt diákjaimmal találkozom.

Érdekes volt, pont a múlt héten a sofőrsuli padjaiban ült mögém egy volt diákom, aki az idén érettségizett. Fura volt, miután én voltam a "tanárnéni" két évvel ezelött. Jó volt kicsit beszélgetni vele.

Most következik a gyakorlati része a vezetésnek, meglátjuk milyen lesz, jön majd a beszámoló ha időm lesz rá.

10 lépés a jogositvány megszerzéséig

Elkezdtem a sofőrsulit, s a következő lépéseket kell végigjárjam:

1. előzetes feltételek teljesitése
2. iskola- és megfelelő gépjárművezető oktató kiválasztása
3. beiratkozás a sofőrsuliba
4. pszihologiai teszt elvégzése
5. elméleti kurzusok és tesztelés
6. gyakorlati képzés
7. vezetési órák elvégzése
8. dosszié összeállitása és leadása
9. vezetési viszga
10. vezetési engedély kiváltása

Első pár lépés megvan, maradt a többi.

Egyelőre csak az elméleti résznél tartok, meglátjuk mi lesz majd ha kormány mögé ülök. Várom nagyon, mert az autónknak egyelőre csak egy sofőrje van: Vajk. Remélem én is vezetem nemsokára. Addig is ha minden igaz, Opel Corsa-n tanulok vezetni.

De addig még van legalább egy hónap , amig lesz jogositványom. 

Olyan jó néha.....

....korán reggel kelni,
....napfelkeltét nézni,
....tejeskávémat meginni,
....kicsit nosztalgiázni,
....magamba nézni,
....a messzibe nézni.
Mosolyogva.
 

"Micsinál?"

Botikám újabban állandóan kérdi: "Anya micsináááál?", vagy "Apa micsinál?". S ilyenkor válaszolunk, készségesen, hogy éppen mit csinálunk: olvasunk, mosogatunk, rendezünk, sétálunk, meg ilyenek.

Nagyon aranyos, amikor ő mondja, mit készül csinálni, s akkor mondja: "Boti autó jóóóóóóóó?", s ezt a jóóóóó-t nagyon hosszúra szokta nyújtani. Beszél mondatokban, tőmondatokban, néha 4-5 szavas mondatokat is elmond.

Ma például, a teraszon locsi-pocsiztunk, sajnos füves kertünk híján ez is megteszi. Vajk felfújta a kis medencét ami elött munkába sietett, s mi Botival kiültünk locsolkodni. Kis árnyékolót is szereltem fölé gyékényből, mert erősen sütött a nap. Egy ideig ült a vízben meregette a vizet, majd szolt, kell "bibi", azaz bilizni kell, pisikálni. Gyorsan hoztam a bilikét, pisikált bele, de vissza már nem akart ülni a medencébe, hanem kintről merte a vizet a terasz padlójára. Mivel a negyedik emeleten lakunk, biztos az alattunk lakók, na meg a gyalogos járókelők örvendhettek a kis rögtönzött zuhanynak, ebben a melegben. Ezután megmosdott Botikám, ügyesen mint ahogyan zuhanyzáskor szokta, kicsi fenekét, testét, lábát, mindenütt. Nagyon sajnálom hogy nem működik a fényképező gépünk, szép lett volna megörökíteni.

Szombaton hosszú napunk volt: elmentünk az állatkertbe, Vásárhelyre. Én mint megrögzött állatbarát, nagyon sajnáltam mikor láttam milyen körülmények között élnek, egyes állatok jobb, mások rosszabb sorban. Így vagyok én a cirkusszal is, nem szeretem nézni az ilyesmit, szerintem a vadállatoknak a vadonban a helyük. Dehát ahogyan nem élünk egy tökéletes világban, ez sem az. Igaz, a Budapesti Állatkerthez hasonlítva sokkal rosszabb körülmények voltak, de azzal vigasztaltam magam, csak jobb így, mint az orvvadászok veszélyében. Boti nagyon élvezte, kicsit nyűgölődött, fáradt volt szegénykém, még én is elfáradtam a nap végére. De vittünk babakocsit, így hát valamivel jobban bírta a strappát, mint például a Balatonon, ahol valamelyik este a nyakamban vittem haza. Csak én tudom hogyan.

Egyre ügyesebben fejezi ki magát Boti, mindent mond. Az egyik legviccesebb az, hogy a "fenekem" helyett "seggemet" mond, lehet könnyebben is ejti ki, de volt honnan tanuljon. Mea culpa! Néha egy-egy szót egyszer kell halljon, máris mondja. Elfogult anyukaként nagyon büszke vagyok rá, mármint arra, hogy ilyen ügyesen tanul beszélni.b