Iskola, óvoda

Amióta hazajöttünk visszaáltunk a megszokott kerékvágásba, egy-két problémával.

Történt ugyanis, hogy Botit nagyon megviselte az öt nap kórházi lét, s kb. két hétig minden éjszaka többszőr megébredt, volt, hogy bepisikált. Ilyenkor ágynemücsere, pizsamacsere. Vagy csak azért ébredt meg, hogy vizet kapjon. Mindez éjszakánként ötször, legalább. Mi sem aludtunk jól, Boti sem. Ez a rengeteg jövés-menés a két szoba között amúgy is fárasztó volt. Idővel ritkultak az ébredések, s mostmár "baleset" sincs éjszaka, sem nappal. Mert három napig, miután visszament az óvodába, azzal fogadtak, megint bepisikált. Ilyenkor én nagyon restelltem magam, de beszéltem szakemberrel, aki azt mondta, ez normális, hogy ennyire megviselje a kórházi élmény, s türelemmel várjunk. Meg vezessük rá Botit az önkifejezésre, mármint játszva mondhassa ki mi bántja.

Még csak két éves öt hónapos, szinte másfél éves, s bizony engem is megviselt a kórház, de én felnött emberként másképp dolgoztam fel. Ő még olyan kicsi, s annyira sajnáltam mikor láttam milyen nehéz Botinak mindezt megélni. Szakadt meg a szivem. De türelmesen, kitartóan túl vagyunk ezen is.

Boti egyre jobban érzi magát az óvodában, mondták az óvonénik mennyire felszabadult az utóbbi időben, milyen jópofa dolgokat mond és csinál. Az elején csak nézelődött, figyelt mivel új környezetben volt. S még mindig ő a legkisebb. Csabika barátjával sokat játszik, néha mesél nagy Botikáról meg Klarisszáról. Ebédkor általában önállóan eszik.

Én is az iskolában rohangálok, néha mondják a kollegák kicsit lassabban a pocakkal. De pörögni kell, rohangálok a kis- és nagyépület között, na meg persze bosszankodom a gyerekek sok hülységén. Ez még tart december végéig, mikor véget ér az első félév, s én szülési szbadságra megyek. Már december elejétől mehetnék, de be szeretném fejezni amit elkezdtem, s utána két évig mind itthon fogok ülni pici babámmal.

Azt tudom már, sok minden fog hiányozni, persze a rossz dolgok nem. Jó újból tanitani, gyerekekkel foglalkozni.