Állatsimogatás

Ma dél elött elmentünk a Ciurila-i állatsimogatóba.

Láttunk nyuszit, bárányt, tyúkokat, majmot, póni lovat, lámát, őzet, kecskét, fácánokat, kacsákat, tengerimalacot. Boti kicsit félt, mert egyes állatok túl közel mentek hozzá, s habár mondta "szia nyuszi" és adott enni is nekik, mikor túl közel jöttek visított és menekült. A bárányoktól félt a legjobban, a feketétől. A majom a sapkája után kapott a rácson keresztül s nagyon megijedt, de hamar megvigasztaltuk.

Kép nem készült mert a fényképező gépünk felmondta a szolgálatot, de Melindáéktól kapunk majd, ők is ott voltak, meg Weisz-ék a gyerekekkel.

Még csak annyit fűznék a mai kiruccanásunkhoz, hogz nagyon szépen sütött a nap (habár felhős volt egy kicsit), de nagyon fújt a szél. Remélem legközelebb szebb időt fogunk ki. Ami meglepett, az az hogy sok család volt, a parkoló szinte tele volt.

Délután családi program volt: a teraszt tettük rendbe. Boti is segédkezett, kalapált, tette-vette a dolgokat. Nagyon aranyos volt, s meg is lett az eredmény: újból lehet élvezni parányi kis teraszunkat. Ma reggel is ott kávéztunk és nosztalgiáztunk a mi kis kertünkről meg a saját készítésű zöld padunkról, ami a régi lakásunk kertjében maradt.

Az alábbi kép 2009 áprilisában készült, Botival a pocakomban: 

Végre gipsz nélkül!

Ezen a héten levették a gipszemet, kedden. Biza mikor megláttam az orvost a "flex"-el a kezében, nagyot néztem. Persze nem olyan gépről van szó amit barkácsoláskor használnak, de hasonló, hangos és kissebb.

Hát nekilátott nagy lendülettel, s a sípcsontomat kicsit meg is sértette, nagy odaadásában. A segédkező kolléga viccesen megjegyezte, na ma ez az első gipsz leszedés mikor "vér" nélkül sikerül. Hát jójó, de azért volt egy pillanat mikor kicsit elkaptam a lábam, féltem nehogy véletlenül akkor vágjon meg. Na de nagyobb bajom nem esett, és bicegve eljöttünk az Ortopédiáról. Azóta nagyon dagad a bal lábfejem, mosom, kenegetem. Förtelmesen nézett ki, 6 hét gipsz után. Rossz volt nézni. Végre fürödtem is, 2 (kettő) órát ültem a vízben. Nagyon jól esett és nagyon hiányzott. Járni azóta sem járok rendesen, bicegek és néha nyilall egyet a bokámba, már azon gondolkodom menjek vissza az orvosnőhöz és nézze meg, tényleg ennyire dagad törés után?

A héten másik nagy esemény volt: végre sikerült befejezni a mesterit. Hosszúra sikeredett, 2007-be kellett volna befejezni, de akkor volt esküvő, versenyvizsga, véglegesítő vizsga, erről lemondtam akkor. Azóta nagyon sok esemény volt, ami mindig "kifogás"-ként szolgált. Na de most az idén meglett. Jobb később mint soha. S ami még engem is meglepett: nagy jeggyel. Erre én sem számítottam, de annál nagyobb volt az öröm.

Még lesz egy "hopp" a nyáron, a versenyvizsga júliusban, arra kell sokat tanuljak. Sajnos kevés kilátás van, nagyon kevés óra van, lássuk majd mi lesz. Már rég gondolkozom a szakma váltáson. Lehet most jött el az ideje.

S az augusztusi terv: megszerezni a hajtásit. Már rég tervezem elvégezni a soförsulit, de mostmár épp itt az ideje, mert ha van autó, van mit vezetni. Nem ártott volna rögtön egyetem után, de akkor nem gondoltam, hogy jobb lett volna akkor.

Nyaralni is megyünk majd, júliusban, rögtön a vizsga után a Balatonra, ahol tavaly is voltunk. De addig még sok van, s tanulni kell.

Boti sokat autózott velünk az utóbbi időben, nagyon szereti. Mindenkinek meséli, még a cicának is, hogy ő autóval ment.

A tegnap feltettem a lában a kanapéra, mert már nagyon meg volt dagadva. Boti fogta a távirányítót s feltette a televizió mellé. Mondom hozza vissza, mert fáj a lábam s nem tudok érte menni. Mondja: "nincs". Mégegyszer mondtam, legyen szives hozza ide. Errefel Boti odament, s még arréb tolta, mondta megint hogy nincs és huncutul nagyot mosolygott. Hát ezek szerint van humora a gyereknek.

Gyermekkorom emlékei

Hétéves koromig a nyarakat nagyszüleink kertes házában töltöttük nővéremmel és egyik unokatestvéremmel itt Kolozsváron. Igazán szép és tartalmas nyarak voltak, sok történettel, csínytevéssel, tanulságos esetekkel. Málnát szedtünk, epret, sóskát meg szinte mindent ami egy kertben megterem.

Egyik legvicesebb törénet az, amikor (én legkisebb lévén) minden nap délben altattak. Nem akartam én aludni, mikor Polly és Hajni kint lehettek az udvaron és játszottak. De mindig lefektettek, kivétel nélkül. Ugyebár a "kicsi" kell aludjon. A két nagy pedig azon törte a fejét, hogyan vicceljenek meg engem. Nagytatám készítette homokozóban ástak egy gödröt, belehelyeztek egy kis veder vizet, letakarták valami ronggyal, s mikor én álmosan kijöttem az udvarra, azt mondták, hogy töröljem meg a lábam. Persze legkisebb lévén könnyű volt engem átverni, szépen beleléptem a vízbe. Jót kacagtak rajtam, én meg dühöngtem, miért toltak ki velem.


Volt disznóvágás is, azok általaban télen. Az is igazi családi ünnep volt.

Másik emlékem az, hogy egy régi öntöttvas kád volt az udvaron, abba tettünk vizet amit a nap felmelegített, s mi, három lány a kád vízben pancsoltunk és hűsültünk a forró napokon. Nagyon szerettük. Meg amikor Polly elbújt a szénakazalban, s rengeteget kerestük, meg amikor priccoltuk a kapun keresztül a járókelőket (volt aki bejött panaszkodni nagyszüleinknek), meg a legszebb: Angyalt láttunk. Lehet csak gyermekkori képzelődés volt, de mind a hárman láttuk, ahogy bement a szobába. Mi a konyhából néztük. Még most is látom magam elött.

Olyan jó visszaemlékezni ezekre a felhőtlenül boldog vakációkra. De sajnos Botinak nincs olyan nagyszülője akinek kertes háza legyen, csak terasza. Az meg nem hasonlítható egy nagy kertes, füves házhoz. Ezt nagyon sajnálom. Unokatesóm le is jegyezte egy kis füzetecskébe ezeket a történeteket, majd el is kérem töle, hátha még megvan.
S csak remélem hogy majd valami féle módon Botinak is lesz sok szép gyermekkori emléke, testvérrel/ unokatestvérrel.
Addig is két kép Botival, amint parányi kis teraszunkon pancsol:

Kék és narancssárga

3 évvel ezelött nagyon szomorú voltam valamiért. S ez a szám vigasztalt meg.

Az én kicsi kandúrom

Délben, ebédkor:

-Boti, egyél.
-Neeeeeem.
-Boti ne nyávogj, egyél. A bölcsibe majd azt eszed amit adnak.
-Neeeeeeem.
-Boti, kérlek egyél s ne nyávogj, nem vagy te macska.
- Miauuuuuuuu!-s huncutul néz a szeme sarkából és mosolyog.

Boti rajongó tábora

 

 A fenti kép készítése elött s után cuppantak a puszikák!

Kisebb kiruccanás

Ma reggel autóba ültünk, s elindultunk díszes hármasban papír ügyeket intézni az iskolákban. (Lóna és Kolozs volt az úti cél).
Először Lónára mentünk, útközben Boti elaludt pedig még 11 óra sem volt, de reggel korán ébredt. Nos itt hamar ment az "ügyintézés", de útban Kolozs fele derítettük ki , mégis faxolni kell pár iratot.
Kolozson én bicegtem be az igazgató úrhoz, együtt meg felmentünk a titkárságra az első emeletre. Mi az nekem egy emelet? Szinte minden nap a negyedikre mászok, volt, hogy napjában kétszer is, gipszesen.
Na de térjünk vissza a lényegre: titkárnéni átvette a papírokat, feljegyeztem miket kell  még faxolni és ezzel ennyi. Vajk meg Boti (persze addigra megébredt) az iskolaudvar egyik árnyékos részén a padon ültek, Boti a születésnapjára kapott markolóval ásta ki azt a fát amelyiknek az árnyékában ültek. Olyan aranyos volt, mondta üljek le, s még ujjal is mutatta.
Egyet szusszantam mert hát járok én meg bicegek is, de azért hamar fáradok. S ha már ott voltunk, egy kanyarral arrébb megnéztük a Kolozsi sósfürdőt. Nagyon szépen felújították, bementünk, körülnéztünk s épp dél volt, megettünk pár miccset meg sült kolbászt. Érdekesség volt a topless-es hölgyemény. Igaz nem voltak sokan, de szezon eleje van még.
Boti is evett, de keveset mint mostanában szokott. Na de apja fia utolsó porcikáig, mert megkóstóltattam vele a mustárt, hát grimaszolt az úrfi, az apja meg büszkén mosolygott. Ugyebár Vajk is utálja a mustárt. Szélesen mosolygott a büszke apuka!
Megbeszéltük, hogy majd ha levették a gipszemet, s amúgy is az ortopéd orvos sós fürdőket ajánlott, még jövünk.

A kis huncut

Boti huncutkodik. De nem akárhogy, hanem még a mosolya is beszél. Sok elmesélni való lenne, de mindegyiket nem tudnám ide leírni.

Csak például:
-Boti, gyere ebédelni.
-NEEEEEEM!,- s rohan a lakás másik végébe. Én meg utána a pár kilós járógipszemmel.

Nem kell félteni, van már sebességem. Másik:

Gyanúsan csend van, Boti nincs. Épp motorozott, de pár perce nyiksz, semmi zaj. Megyek a szobájába, látom a sötétítője mögül kilóg a motor kereke. Mondom:
-Boti? Merre vagy? -persze tudtam hogy hol.
Válasz: óriási visítás a függöny mögül.

Szoktunk mi még bújócskázni, persze akkor hívogat, de azt is huncutul teszi: betekeri magát a függönybe, s mondogatja kérdően: "Botiiiiiiii!".

Ma volt "öntözés" a teraszon: azaz Boti agyonlocsolta a muskátlit, magát tetőtől talpig, a teraszt, na meg persze a tömbház mellett járó embereket, akik így rövidítenek az üzlet fele menet. A negyedik emeletről sok fele csepegett, pláné hogy fújt is a szél egy kicsit.

Boti 2 éves

Boti ma betöltötte a 2 évet. Eddigi életem talán legszebb 2 éve fejeződik ma be.

Kapott egy dömpert és egy markolót, meg sok szines héliummal töltött lufit. Ennek örült nagyon. Voltunk egy Lego kiállitáson, meg a kedvenc cukrászdánkban sütizni, beugrottunk dédi mamához is 5 percre s aztán hazahozott Vajk. (gipszes lábammal ugyanis csak kis távokat tudok megtenni). Mamától és tatától kapott kifestő könyvet, meg szines ceruzát, meg ugráló  labdát.

Olyan furcsa azt mondani hogy Boti 2 éves! Túl hamar megnött főleg az elmúlt időszakban lett nagyos.


Nagyon fog hiányozni ez az együtt töltött 2 év. Óriási kincs ez a Botival töltött idő. S egyuttal be is fejeződik egy szakasz az életemben, dehát minden befejezés egy új kezdet is egyben.

Ma be is irattuk a bölcsibe. S a mai nap meglepetése: Boti énekeli hogy "Boldog"-ot, a "Boldog születésnapot!" énekből. Persze csak az első szót, de azt nagyon.szépen, tisztán, dallamosan. Hazafele jövet ezt énekeltük mind a hárman az autóban.

Isten éltessen sokáig kicsi fiunk, legyél mindig ilyen felhőtlenül boldog!