Egyik legvicesebb törénet az, amikor (én legkisebb lévén) minden nap délben altattak. Nem akartam én aludni, mikor Polly és Hajni kint lehettek az udvaron és játszottak. De mindig lefektettek, kivétel nélkül. Ugyebár a "kicsi" kell aludjon. A két nagy pedig azon törte a fejét, hogyan vicceljenek meg engem. Nagytatám készítette homokozóban ástak egy gödröt, belehelyeztek egy kis veder vizet, letakarták valami ronggyal, s mikor én álmosan kijöttem az udvarra, azt mondták, hogy töröljem meg a lábam. Persze legkisebb lévén könnyű volt engem átverni, szépen beleléptem a vízbe. Jót kacagtak rajtam, én meg dühöngtem, miért toltak ki velem.
Volt disznóvágás is, azok általaban télen. Az is igazi családi ünnep volt.
Másik emlékem az, hogy egy régi öntöttvas kád volt az udvaron, abba tettünk vizet amit a nap felmelegített, s mi, három lány a kád vízben pancsoltunk és hűsültünk a forró napokon. Nagyon szerettük. Meg amikor Polly elbújt a szénakazalban, s rengeteget kerestük, meg amikor priccoltuk a kapun keresztül a járókelőket (volt aki bejött panaszkodni nagyszüleinknek), meg a legszebb: Angyalt láttunk. Lehet csak gyermekkori képzelődés volt, de mind a hárman láttuk, ahogy bement a szobába. Mi a konyhából néztük. Még most is látom magam elött.
Olyan jó visszaemlékezni ezekre a felhőtlenül boldog vakációkra. De sajnos Botinak nincs olyan nagyszülője akinek kertes háza legyen, csak terasza. Az meg nem hasonlítható egy nagy kertes, füves házhoz. Ezt nagyon sajnálom. Unokatesóm le is jegyezte egy kis füzetecskébe ezeket a történeteket, majd el is kérem töle, hátha még megvan.
S csak remélem hogy majd valami féle módon Botinak is lesz sok szép gyermekkori emléke, testvérrel/ unokatestvérrel.
Addig is két kép Botival, amint parányi kis teraszunkon pancsol:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése