Boti huncutkodik. De nem akárhogy, hanem még a mosolya is beszél. Sok elmesélni való lenne, de mindegyiket nem tudnám ide leírni.
Csak például:
-Boti, gyere ebédelni.
-NEEEEEEM!,- s rohan a lakás másik végébe. Én meg utána a pár kilós járógipszemmel.
Nem kell félteni, van már sebességem. Másik:
Gyanúsan csend van, Boti nincs. Épp motorozott, de pár perce nyiksz, semmi zaj. Megyek a szobájába, látom a sötétítője mögül kilóg a motor kereke. Mondom:
-Boti? Merre vagy? -persze tudtam hogy hol.
Válasz: óriási visítás a függöny mögül.
Szoktunk mi még bújócskázni, persze akkor hívogat, de azt is huncutul teszi: betekeri magát a függönybe, s mondogatja kérdően: "Botiiiiiiii!".
Ma volt "öntözés" a teraszon: azaz Boti agyonlocsolta a muskátlit, magát tetőtől talpig, a teraszt, na meg persze a tömbház mellett járó embereket, akik így rövidítenek az üzlet fele menet. A negyedik emeletről sok fele csepegett, pláné hogy fújt is a szél egy kicsit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése