Ma 13.-a van, az én szerencse számom.
Mert 13-án születtem, s lehet az péntek, vagy bármi más nap ha 13 akkor az nagyon jó.
Babona ide vagy oda, mikor 13-at irunk mintha átlagnál jobb napom lenne......úgy érzem. Ma például gyönyörüen havazott egész nap, s kicsit meg vagyok fázva de attól még gyönyörködöm a tájban.
2010. december 13., hétfő
Te mi leszel ha nagy leszel?
Tavaly ősszel volt a 10 éves osztálytalálkozónk. Emlékszem, még 12.-ben egy Oszi órán megkért az Oszink, irjuk meg, mit akarunk tenni a jövőben. Leirtuk, s a találkozón felolvasta nekünk. Érdekes volt 10 év távlatában magunkat látni.
Emlékszem, többek között odairtam hogy jó feleség, háziasszony, stb.,... és Anya. Is. Tudtam, gyermekek körül fog az életem forogni. Aztán tanárnő lett belőlem, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy már akkor tudtam, mi a hivatásom.
Az én munkám a hivatásom is, és amikor csak arra gondolok, hogy lehet szakmát kell váltsak, azért hogy jobb legyen a családunknak, szakad meg a szivem.
Amikor meg azt irtam az Oszi órán, hogy ANYA akarok lenni......már akkor vágytam saját gyerekre, de tudtam, először meg kell álljak a saját lábamon. Mindig is törekedtem a függetlenségre, de mostmár tudom ez csak délibáb, mindig valaminek le vagyunk kötelezve. Rabjai vagyunk. Az élet ilyen, talán a megjelent fehér hajszálak nem csak azt jelzik, hogy öregszem, hanem hogy valamivel bölcsebb lettem. Pedig tényleg, én még most is 19 évesnek érzem magam.
Botikámon látom legjobban, mennyire rohan az idő. Amióta megszületett, új időszámitásom van. S látom, nagyon hamar cseperedik, s tudom ez az élet rendje. Csak azt remélem, majd Boti unokáira is vigyázhatok majd..... Meg a testvére unokáira s mind igy.....száll a gondolat messze, messze......

2010. december 6., hétfő
Mikulás
Tegnap este a Benedek nagymamánál vártuk a Mikulást, nem láttuk, de Vajk mintha látott valami villanást az ablakban, Ajna nézte is, de addigra már tovább ment a mi Mikulásunk.
Boti jött-ment a házban, de aztán csak nagy meglepetés volt mikor megtaláltuk a sok finomságot a sok cipőben. Volt mindenféle ajándék, gyümölcs is, csoki is, játékok is. Minden féle. Az öröm annál nagyobb volt. A gyerekeket jó volt nézni miként veszik át a sok ajándékot, s kicsit én is gyermekké váltam.
Mikor láttam kicsi fiam szemében azt a csillogást, eszembe jutott hogyan éreztem magam gyermekkoromban. No meg a szája sarkában a csoki nyomát. Vajk elővette a gyermekkora féltett kincsét, a Matchbox autókat, volt nagy öröm. Figyeltem, miként adogatja kincseit Ajnának és Botinak, hogy játszanak velük, s közben mondta, azért vigyázzanak rá.
Képeket késöbb, Hangánál vannak.
Köszönjük Mikulás hogy idén sem feledkeztél meg rólunk, várunk jövőre is.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)