Tavaly ősszel volt a 10 éves osztálytalálkozónk. Emlékszem, még 12.-ben egy Oszi órán megkért az Oszink, irjuk meg, mit akarunk tenni a jövőben. Leirtuk, s a találkozón felolvasta nekünk. Érdekes volt 10 év távlatában magunkat látni.
Emlékszem, többek között odairtam hogy jó feleség, háziasszony, stb.,... és Anya. Is. Tudtam, gyermekek körül fog az életem forogni. Aztán tanárnő lett belőlem, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy már akkor tudtam, mi a hivatásom.
Az én munkám a hivatásom is, és amikor csak arra gondolok, hogy lehet szakmát kell váltsak, azért hogy jobb legyen a családunknak, szakad meg a szivem.
Amikor meg azt irtam az Oszi órán, hogy ANYA akarok lenni......már akkor vágytam saját gyerekre, de tudtam, először meg kell álljak a saját lábamon. Mindig is törekedtem a függetlenségre, de mostmár tudom ez csak délibáb, mindig valaminek le vagyunk kötelezve. Rabjai vagyunk. Az élet ilyen, talán a megjelent fehér hajszálak nem csak azt jelzik, hogy öregszem, hanem hogy valamivel bölcsebb lettem. Pedig tényleg, én még most is 19 évesnek érzem magam.
Botikámon látom legjobban, mennyire rohan az idő. Amióta megszületett, új időszámitásom van. S látom, nagyon hamar cseperedik, s tudom ez az élet rendje. Csak azt remélem, majd Boti unokáira is vigyázhatok majd..... Meg a testvére unokáira s mind igy.....száll a gondolat messze, messze......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése