A napokban megérkezik Boti hugicája. Mindent előkészítettem, már hetek óta rendezek. Mosok, vasalok, csomagolok, újracsomagolok.
Fészekrakási ösztönöm tombol. Az éjszakákat csak félig alszom át, 4 után már csak forgolódom. Most vagyok a 40-ik hétben, azaz pont a terminusnál. Amikor Boti volt a pocakomba talán nyugodtabb voltam, lehet azért, mert nem tudtam mit jelent egy szülés. Súlyban sokkal kevesebbet gyarapodtam.
Nagyon szeretem a pocimat, habár a ruháimba alig férek már. Van amikor azt hiszem elférek, s tévedek, koccanok az asztal széléhez. Néha kényelmetlen, kicsi babám nagyon nyomja kifele az oldalamat, bordáimat vagy a medence csontomat. De mindezek nem számítanak, csak a pici kislányom.
Boti nagyon aranyos, sokat beszél a pocakommal, énekel neki, simogatja, szeretgeti. Kíváncsi vagyok miként reagál majd, mikor hazahozzuk s már nem csak körülötte forog majd a világ.
Egyelőre ez a 3D-s képem van kislányomról, ami 35 hetes koromban készült, 2012 január 4-én:
Mikor írok újból ide nem tudom, majd jelentkezem hírekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése